Augusztus 20.

2008.08.20. 12:48

Augusztus 20. I. István király szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe, valamint 1949 és 1989 között a Magyar Népköztásaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe.

De 2007-ben ezen a napon más is történt. Elcsattant egy első csók. Vagyis az túlzás, hogy csattant, inkább csak megtörtént. Csendben, lassan, olyan tökletes első csók módjára. Jó volt. Nézzük, miért is fontos dátum még augusztus 20.-a. Pontosan a mai napon eljegyezte volna élete szerelmét egy ember. De erre soha nem kerülhetett sor, mert a lány úgy érezte, mást akar, és otthagyta a srácot. Az eljegyzés mondjuk már január közepén eldőlt, hogy nem lesz. De akkor is, egy hónapja kicsit másképp képzeltem ezt a napot. Nem ilyen magányosan. Elhagyatottan. Csalódottan. Persze, a világ nem dől össze, mert túltettem magam rajta, de azért mégis ez a dátum nekem duplán emlékezetes. Azért, ami történt egy éve ilyenkor, és ami történt volna idén. ez van, ezt kell szeretni.Azt hiszem, mára csak egy zene lesz bent, ami leginkább jellemző erre a napra...

Boldog "évfordulót"!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakegysrac.blog.hu/api/trackback/id/tr81624447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aemity · http://aemity.blogol.hu/ 2008.08.20. 15:46:43

Sajnálom...
Tetszik a blogod!

csakegysrac 2008.08.20. 15:52:30

Köszi szépen... Igyekszek..:)

Piciri 2008.08.20. 19:43:35

Én minden nap nézem írtál-e, nagyon tetszik:)

csakegysrac 2008.08.20. 21:29:45

Köszönöm szépen Piciri! Remélem, legalább annyira tetszik, mint a halászlevem, vagy a marhapörköltem! :)

csakegysrac · http://csakegysrac.blogol.hu 2008.08.21. 10:53:24

hmm nem félreérteni *testvéri ölelés* gyere igyunk egy pofa sört :D Fel a fejjel lesz még jobb is

csakegysrac · http://csakegysrac.blogol.hu 2008.08.21. 10:58:01

Az első csók

Általában mindig ugyanúgy történik 2 fajta létezik amit én tapasztaltam...

1 Szenvedélyes csábító
Lassan indul ahogy a két ajak közeledik egymáshoz, a szemek lassan lecsukódnak, összeér a két száj elöször apró csókok váltják egymást majd hevesebb nyelvesek csapnak fel elvadul néha harapások..majd innentől kitalálható a dolog...

2. Romantikus szerető...

Érzékiség, vágyak, egy apró kis szenvedéllyel egybe öltve..Én ezt szeretem..Érzed szinte ahogy összesímultatok, a másik szívdobbanását...

UHH de miket is beszélek én itt ....Bocsánat elkalandoztam, majd magamnál kifejtem :D

Makka 2008.08.22. 03:14:05

Szewa pajti!
na először is az oldal pofás, tetszik ahogy van, DE!!!:
egy olyan antimuzikális(szociális)egyénnek mint jómagam elég bosszantó az ha az írások olvasása közben magától felbődül a zene, nem elég egyszer kikapcsolni:S
ezt leszámítva fain az egész, össze van rakva na :)
sejtettem hogy tudsz valamit.-hé ezt ki írta ide?:O-
na mindegy,a másik amit észrevettem hogy real lifeban nem ilyen vagy teljesen ,értem én hogy az ember nem ír olyan mocskosan ahogy beszél de bárhogy is én azt az Evo-t szoktam meg ,ismertem meg,szeret....hééé nem mész innen!
:)
lényeg a lényeg, olvasni fogom, főleg ha kicsit Evo-sabb lészen.
csak igy tovább!
süti beállítások módosítása