Szerda este van. 22:51. Semmi értelmes nem jut eszembe. Pont most kérdezte egy ismerős, hogy ugye nem felejtettem el írni a blogomba? :) Dehogy felejtettem, hova máshova önteném a napi szennyet, ami összegyűlik bennem? Jó, van naplóm, de ez más, mert ez publikus, bárki bármikor megnézheti, és ettől olyan, mintha kibeszélném valakivel, hogy mi történt velem. Visszanéztem az eddigi bejegyzéseket, hát eddig eléggé melankólikusra sikeredett. Nem tehete róla, most pont ilyen időszakom van, de megígérhetem, hogy lesznek derűsebb irományaim is. Andiról ma sem hallottam semmit, de holnap rákérdezek. Van egy olyan érzésem, hogy elfelejthetem. Sajnálom nagyon. Nem hiszem el, nyár van, és az helyett, hogy ki sem látszok a nőhegyekből, egy után kajtatok. Mondjuk tavaly ilyenkor is ilyesmi volt, de annak meg is volt a gyümölcse. 11 csodálatos hónap, leszámítva a sötétebb időszakokat. A lényeg, hogy itt vagyok, és itt is leszek. Túl kell lépni mindenen, nem élhet az ember a múltban. Azt hiszem, ma bebizonyosodott számomra a mondás, hogy Akkor érzed igazán, hogy milyen fontos  valaki, amikor már nincs melletted. Ismét okos voltam, megyek is aludni, mielőtt feltalálom az időutazást, vagy valami hasonló misztilkum megoldására derítek fényt. :)

Álmodjon mindenki bajszos angyalokkal! Cartman után szabadon: Kabbe gyíkok, én leléptem!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.